9.fejezet

Serena Ford

Végre!

Megmertem őt csókolni. Sosem gondoltam volna,hogy lesz bátorságom megcsókolni Thomast ebben az életben. De amikor az iskolában randira hívott tudtam,hogy itt a lehetőség.

Romantikus pillanatunkat azonban megzavarta a fekete farkas és máris a fiú háta mögött találtam magam.

Nem hagyhatom,hogy Thomasnak baja essen. Azt egyszerűen nem élném túl. A szememet becsuktam és amikor újra kinyitottam már élesebben is láttam mint általában. Ebből következtettem arra,hogy a szemem színe újra megváltozott. A kezeimre lepillantva tudatosítottam magamban,hogy azok is átváltoztak és így már bátran léptem Thomas elé.

Dühösen méregettem az előttem morgó farkast és egy hirtelen mozdulattal megcsikartam éles körmeimmel az állat első lábán.

Fájdalmasan felvonyított majd egy vicsor kíséretében hátat fordított nekünk és elszaladt.

- Serena. - suttogta Thomas.

- Nem kell mondanod semmit. - fordultam meg és a szemeibe néztem.

- Csodálatos vagy. - motyogta. - A szemed gyönyörű.

- Nem vagyok normális ember Thomas. - hajtottam le a fejemet.

- Mutatok neked valamit.

Térdre ereszkedett és felnézett rám. Óvatosan elmosolyodott és már nem ő guggolt előttem hanem egy farkas. Lefagytam és még a szám is tátva maradt.

Ha én eddig különlegesnek gondoltam magam mit mondjon Thomas?

Hitetlenül rámosolyogtam és kezemet végig vezettem puha szőrén. Egyszerűen nem tudok hinni a szemeimnek.

Igaz lenne minden legenda? Léteznek a természetfeletti lények?

Az egész délutánt Thomassal töltöttem aki sok mindent mesélt nekem a farkasokról.

Nem tudja,hogy én mi vagyok de ígéretet tett,hogy kiderítjük.

Az ajtóban állva egy lágy csókot lehet ajkaimra majd elengedtük egymást és beléptem a házunkba.

- Serena,gyere a nappaliba! - hallottam meg apám kemény hangját.

Nagyot nyeltem és lassú léptekkel elindultam az említett szobába és meglepetten vettem észre,hogy apa karja be van kötve.

- Mi történt a karoddal? - mutattam rá.

- Munkahelyi baleset. - legyintett de láttam rajta,hogy hazudik.

- Miért hívtál? - váltottam témát.

- Kíváncsi voltam merre járt a lányom egész délután ennyi az egész. - vont vállat.

- Hát Clairel mentem el mászkálni a városba. Boltokba voltunk. - füllentettem.

- Nem látok a kezedben szatyrot.

- Ja,hát én nem vettem semmit.

- Remélem nem csak hazudsz nekem. - bólintott.

Az iskolába menet egész úton Clairet bombáztam a vérfarkasokról való kérdéseimmel.

Elmondta nekem,hogy ő is vérfarkas csak mint Thomas és én is megmutattam neki a képességemet.

- Ma suli után megyünk csavarogni? - kérdezte a suliba beérve.

- Négyesben? - haraptam be az ajkamat.

- Hát persze. Dupla randi. Ha már így összejöttetek a drágalátos unokatesómmal. - kacsintott.

Szégyenlősen lehajtottam a fejemet és a táskámba kezdtem el matatni.

A kötvetkező pillanatban meghallottam két ismerős férfi hangot mire felkaptam a fejemet.

- Sziasztok lányok! - mosolygott ránk Thomas.

Óvatosan rámososolyogtam majd hagytam,hogy megcsókoljon. A hajába túrtam és közelebb húztam magamhoz majd levegő hiányában váltunk el.

- A gerle pár. - ölelte át Claire derekát Andrew.

- Te csak ne szólj be. - vágta rá Thomas.

- Nem akarom a farkast előcsalogatni belőled úgyhogy inkább csendbe maradok. - csapott picit a szájára. - Bár jobban belegondolva nem is tartok tőled.

A fejemet picit megrázva vigyorodtam el majd acélkék szemeimet Andrewra villantottam aki ettől meghökkent. Nem is említettem meg neki ezt a tényt.

- Na de tőle félek. - mutatott rám minek hatására mindannyian felnevettünk.

- Van is okod.

- Te is vérfarkas vagy? - érdeklődött.

- Nem. - ráztam meg nemlegesen a fejemet.

- Hát akkor? - kérdezte.

- Mi magunk sem tudjuk. - felelte helyettem Thomas.

Keserű mosolyra húztam a szám majd a fejemet Thomas vállának döntöttem aki átkarolta a derekamat.

Nem tudom mi is vagyok pontosan. De egy biztos,hogy kifogom deríteni. Bármi áron.

8.fejezet

Thomas Silverman

Az idő nagyon hamar elrepült és már csak azt vettem észre,hogy vége a nyári szünetnek.
Kín-szenvedés az egész.
Az összes diáknak nyúzott az arca és látványosan szenvednek. A tanárok pedig mint akiket kicseréltek csak úgy sürögtek-forogtak. Ők nem bánják,hogy vége a szünetnek?
Hülye kérdés. Élvezik ha a mi vérünket szívhatják.
- Ha befejezték a bambulást akkor megbeszélhetnénk az egész éves tervet. Ha nem tudnák maguk idén érettségiznek. - üdvözölt minket kedvesen Mrs.Cox.
Mindenki fáradtan nyögött fel majd az osztályfőnökünkre koncentrálódott a legtöbb ember figyelme.
Nekem nem igazán volt ehhez hangulatom ezért inkább Clariet néztem aki a pad alatt írkált ha jól gondolom Serenának. Ez a rossz abban ha másik osztályba jár a legjobb barátunk. Tökéletesen megértem őket.

A csengő hangja megkönnyebbült sóhajt váltott ki minden jelenlevőből. Legalább 15 percre lehet nyugtunk a tanárok elől.
Mindenki elhagyta a termet így én is megkerestem Andrewt akivel együtt beszéltük ki,hogy mennyire is utáljuk az iskolát.
- A lányok merre vannak? - kérdeztem.
- Bementek a raktárba. - nézett furán.
- Vajon mit csinálnak? - húzogattam a szemöldökömet mire felröhögött.
Az üvegen keresztül benéztem hozzájuk és láttam,hogy valamit lázasan beszélnek. A mosoly viszont arról árulkodott az arcukon,hogy nem rossz dologról van szó.
Serena hirtelen rám kapta a tekintetét és mosolyogva intett egyet. Gyorsan elfordultam és újra Andrewet figyeltem aki szüntelenül nevetett rajtam.
- A nagy vérfarkas megijed a csajtól aki tetszik neki. - cukkolt.
- Nagyon vicces vagy. - bokszoltam bele a vállába.
Kis idő után az ajtó kinyílt mögöttünk és kilépett rajta Serena és Claire.
- Még mindig béna vagy Thomas. - mondta Claire kedvesen.
Serenának és Andrewnek hála sokat javult a kapcsolatunk az unokatestvéremmel. Most már kevésbé lenéző velem és jobban odafigyelünk a másikra.
- Következő óránk ugyanott lesz Serena? - kérdezte Andrew az előttem álló lánytól.
- Gondolom. - felelte és Andrew feltartott tenyerébe belacsapott.
- Órák után van kedved kijönni velem az erdőbe? - érdeklődtem Serenától.
- Persze,hogy van. - mosolygott rám aranyosan.
Most komolyan randira hívtam? Ezt még magam sem hiszem el. Végre megtettem ezt a lépést.
Ami még furcsább,hogy igent mondott. Nekem!

Ahogy kinyílt Serena osztályának ajtaja máris szembe találkoztam a mosolygós lánnyal aki rögtön hozzám sietett. A szemei úgy csillogtak mint még soha és ez a tény teljesen megnyugtatott.
- Indulhatunk? - néztem a lányra.
- Igen. - húzódott mosolyra a szája.
Elindultunk. Óvatosan a keze felé nyúltam minek hatására lenézett és belecsúsztatta a tenyerét az enyémbe. Tehát elindultunk kézen fogva.
A vigyort le sem lehetett volna törölni az arcomról és ezt fokozta,hogy az iskola folyosóján több irigy szempár is figyelt minket. De Serena ezzel nem is törődve folytatta tovább a beszámolóját.
Én már nem tudtam a férfiak pillantásait ilyen lazán kezelni...lehet a bennem lakó farkas miatt?
- Igazából már hiányzott,hogy kettesben legyünk. - váltott komolyabb témára Serena az erdő közelében.
- Őszintén megvallva nekem is. Mostanában mindig csak Andrew és Claire társaságában találkoztunk és idegesítő volt nézni az állandó csókolózásukat. - nevettem fel picit.
- Akkor nem csak én vagyok ezen a véleményen.
Az erdőbe kiérve furcsa érzésem támadt. Mintha valaki figyelne minket.
- Sokat gondolkoztam már azon,hogy miképpen mondjam el neked ezt amit most mondani fogok. - fogtam meg Serena kezét és mélyen a szemébe néztem. - Egy ideje már többet érzek irántad mint puszta barátság. Ami azt illeti amióta találkoztunk azóta érzek többet. Nem is tudom,hogy mondjam de....
Nem tudtam befejezni a mondatomat mert Serena közelebb hajolt hozzám és megcsókolt. Azonnal visszacsókoltam és a derekánál fogva húztam magamhoz közelebb. Ajkaink szinkronban mozogtak egymással és akkor azt éreztem,hogy boldog vagyok.
Levegő hiányában váltunk el de továbbra is közel maradtunk egymáshoz.
- Hű.  - ennyit tudtam kinyögni mire csak felnevetett.
- 3 hónap után csak megmertem tenni. - pirult el.
- Nekem 3 hónapig tartott eldönteni,hogy randira hívlak hozzám képest bátor vagy. - simítottam végig az arcán.
Nem tudtam sokáig gyönyörködni csodás arcában mert a következő pillanatban morgás ütötte meg a fülünket. A fekete farkas.
Ijedten néztem a lányra és a hátam mögé toltam őt. Most mi legyen?

7.fejezet

Serena Ford

Megdöbbenve álltam az erdő szélén Claire társaságában.

Ő nem tűnt különösebben meglepve és ezt nem tudtam hova tenni. Hiszen nem mindennap lát az ember civakodó farkasokat. Főleg nem hármat is egyszerre.

A legjobb barátnőm várakozó arccal nézett rám amivel én nem törődve indultam vissza az udvarunkra.

- Serena! - ragadta meg a karomat Claire miután utolért. - Nem kell félned tőlük. Nem jönnek vissza.

- Honnan tudod? - sziszegtem.

- Mert elijesztettem őket. - mosolygott rám biztatóan.

- Egy időre talán. De én ma már találkoztam a feketével. - mutattam az erdő irányába.

- De nem tér vissza már ő sem. - nyugtatott de láttam,hogy nem biztos abban amit mond.

Szipogva bólintottam egyet majd egy gyors elköszönés után már ott sem voltam és besiettem a házba.

Anyukám aggódó tekintetével nem foglalkozva rohantam be a hálószobámba és amilyen gyorsan csak tudtam kulcsra zártam. Nem történhet ez pont velem.

Először a farkas azután a szemem színe majd három fakras verekedik az erdő szélén? Mi ez a mai nap? A szörnyek napja?

A tükörbe nézve nem láttam mást csak egy mérhetetlenül gyenge lányt aki mindenen felkapja a vizet. Elkaptam a tekintetem majd a tükörhöz léptem és lehunytam a szemem.

Koncentrálj Serena. Ha kétszer sikerült megváltoztatni az íriszed színét most is menni fog.

Kis idő múlva kinyitottam a szemeimet és gyönyörű szép acélkékek voltak. Mégis mi történik velem? A körmömre lenézve döbbenten láttam,hogy azok is teljesen megváltoztak. Sokkal hosszabbak voltak mint eddig és hegyesek. Talán a düh az ami kiváltja belőlem ezeket a dolgokat. De hogyan?

- Serena azonnal nyisd ki azt a rohadt ajtót! - kiabált apa az ajtó túloldaláról.

Ijedtemben összerezzentem majd láttva,hogy a körmöm és az íriszem színe visszaváltozik normálisra azonnal a fa ajtóhoz léptem.

A kulcsot visszafordítottam így könnyedén betudott jönni a családfő.

- Ha mégegyszer meglátlak az erdőben kislányom én olyat teszek amit magam is megbánok! - lépett hozzám fenyegetően.

- Honnan tudod,hogy ott voltam? - kérdeztem félve.

- Nem mindegy az neked? - emelte föl a kezét mire felsikítottam.

A levegőben viszont megállt a keze és akkor vettem észre,hogy anya is a szobában tartózkodik aki megállította apámat abban,hogy megüssön. Hálásan pillantottam rá majd hátrébb léptem.

- Mondom én nem figyelmeztetlek többször. - nézett még utoljára rám majd kiviharzott a szobámból.

- Kérlek Serena. A saját érdekedben. - simított végig anya a hajamon.

- Rendben. - hazudtam.

Nem tilthatnak el az erdőtől csak mert ők félnek az ismeretlentől. Megtudom magam védeni bármi áron. Van bennem valami különleges amit ki kell derítenem,hogy mitől van.

A délelőtt folyamán egy eldugott sikátrohoz vezetett az utam ahol is kipróbálhatom mire képesek az átalakult körmeim. Rettentően furdal a kíváncsiság,hogy mennyire vagyok erős vagy egyáltalán erős vagyok-e. Egy kisebb fához elérve a már megtanult módszer segítségével előhívtam a hegyesebb körmeimet és egy mély levegőt véve erősen végig vezettem a fa oldalán ami hallatszott,hogy megreccsen.

- Azta! - lepődtem meg.

A fa oldalán mély karmolás nyomok látszottak és ez nekem egyálatlán nem okozott fájdalmat.

Egyszerre voltam boldog és rémült. Hogy,vagyok én erre képes? Mások is tudnak ilyet vagy csak én? Sok megmagyarázhatatlan dolog történt velem mostanában.

Farkasok,"szupererő". Élvezzem ki a dolgot vagy aggódjak?

Valakivel lehet meg kellene osztanom ezeket a dolgokat. Vagy nem tudom...nem hinne nekem és ha megmutatnám valakinek lehet megijedne tőlem. Nem lehet hanem biztos.

Mindenesetre ez az egész helyzet félelmetes úgy ahogy van.

Annyi kérdésem van amire senki nem tud válaszolni nekem így mindent egyedül kell kiderítenem.

6.fejezet

Thomas Silverman

Az erdőbe érve megszaporáztam lépteimet és úgy mentem arra a helyre ahol ma Serena találkozott azzal a farkassal. Abban teljesen biztos voltam,hogy nem egy közönséges farkassal volt dolga hanem vérfarkassal. Hatalmas volt.

A legfurcsább ebben az egészben,hogy a farkas fejet hajtva meghátrált a lánytól. Ez számomra teljesen érthetelen hiszen ez nem jellemző még a rendes farkasoknál sem nemhogy a vérfarkasoknál.

- Nem ismerős a szaga. - ugrott le a fáról Mr.Turner amitől összerezzentem.

- Nekem sem. - mondtam.

- Ki kell derítenünk ki ez. - folytatta tovább gondolatmenetét.

- Miből gondolod,hogy visszajön ide? - kérdeztem.

- A barátnőd és a titokzatos farkas között van valami kapocs. Visszajön. - vágta rá.

- Honnan tudod? Te is itt voltál? - szaladt ráncba a homlokom.

- Egyszerűen csak érzem. Erős kapcsolat van közöttük. Mint a szülő gyerek kapcsolat de azt tudjuk,hogy lehetetlen mert Serena nem vérfarkas.

Egy pillanatra elgondolkoztam. A farkas tényleg úgy viselkedett a lánnyal mint aki ismeri és védelmezi. Amint a szemébe nézett rögtön meghátrált és még a fejét is lehajtotta előtte. Ez a farkasoknál a mély érzelmet jelenti. Tehát Mr.Turner nem mond hülyeséget és tényleg van valami kötődés közöttük. Visszajön.

- Eszedbe jutott valami? - szólalt meg kis idő után.

- Ami azt illeti igen... - meséltem el a teljes történetet.

Mr.Turner figyelmesen hallgatott végig és nem szakított félbe egyszer sem. Jól tudtam,hogy csak megerősítettem őt a véleményében.

- Most kezdjünk el kutakodni. - mondta.

Hátat fordított nekem és rohanni kezdett majd ugrott egyet és már nem emberi formában ért földet hanem farkasként. A fejével hátra fordult és biccentett,hogy nekem is ideje lenne átváltoznom.

Én is elkezdtem szaladni és úgy engedtem ki a bennem lakozó farkast.

Igazából magam sem tudtam,hogy merre visznek a lábaim csak szaladtam önfeledten. Nem gondolva a problémáimra és arra,hogy miképpen kellene megmondani majd Serenának ki is vagyok valójában.

Hangos nevetés ütötte meg a fülemet így óvatosan kintebb merészkedtem az erdő szélére és megláttam Serenát és Clariet ahogy valamin nagyon kacagnak.

Ekkor vettem észre igazából,hogy már lassan be is sötétedik. Ennyire eltelt az idő a nagy rohangálásba? Hűha.

A következő pillanatban morgást hallottam magam mögül így gyorsan megfordultam és láttam azt a farkast akivel ma találkozott Serena is. Vicsorgásával megmutatta nekem hegyes fogait és így próbált meg megfélemlíteni engem. De nem. Nem hagytam magam és én is rávicsorogtam. Elkezdtem közelíteni felé mire ő hátrálni kezdett majd hirtelen megtorpant. Oldalra pillantottam és megláttam közelíteni a nagybátyámat aki szintúgy villogtatta a fogait akárcsak mi. Én igazából attól féltem,hogy az erdő széléhez nagyon is közel vagyunk és nehogy felbukkanjon itt valami ember. Nagyon nem lenne jó,.

A fekete farkas kihasználva azt,hogy nem figyelek rá teljesen rám ugrott és az oldalamba harapott. Felnyüszítettem de azonnal visszaharaptam és a lábát céloztam meg. De Mr.Turner sem tétlenkedett sokáig és azonnal a segítségemre sietett és megpróbálta leszedni rólam az idegent.

- Úristen! - sikított fel egy ismerős hang.

Mind a hárman abba hagytuk a civakodást és a hang irányba néztünk. A szívem szakadt meg amikor tudatosult bennem,hogy bizony Serena áll tőlünk nem messze könnyes szemekkel és a győztesen mosolygó Claire.

- Még jó,hogy ide jöttünk. - lépett Claire a lány elé. - El kell őket kergetnünk.

Az unokatestvérem megfogott egy vastag faágat és azt felénk hajította. Megugrottunk a felénk közelítő tárgy hatására és a másik két farkas elrohant két ellentétes irányba.

Én még egy utolsó pillantást vetettem Serenára akinek a szeme immár acélkéken csillogott de ezzel nem törődve én is magam mögött hagytam őket.

5.fejezet

Serena Ford

Ritka alkalmak egyike amikor Quillayute városában a borult felhőtakarók alól kibújik a napsugár.

Ez pont egy ilyen ritka alkalom volt. Kellemes érzés volt erre ébredni és nem arra,hogy az eső zuhog ezzel elárasztva mindent. 
A fürdőszobába emberi külsőt varázsoltam magamra és már mentem is a konyhába ahol szokás szerint nem tartózkodott senki. Ez az egy dolog nem változott a mai napon. Anyáék dolgoznak.

Mivel az idő szép úgy gondoltam ideje kimenni az udvarra és élvezni ezt a pillanatot. 

A kedvenc könyvemet a kezembe fogva indultam el és egy pókrocot a földre terítve leültem a fűbe.

Szinte alig tudtam elkezdeni olvasni amikor éreztem,hogy valaki figyel. A könyvemet letéve körbe néztem és megpillantottam a legjobb barátnőmet aki az erdő széléről integet nekem.

Mosolyogva felpattantam és amilyen gyorsan csak tudtam odarohantam hozzá. Őt elérve pedig azonnal a nyakába borultam.

- Jézusom Claire! - nevettem fel. - Rettenetesen hiányoztál.

- Te is csajszi. - ölelt vissza azonnal és így hátráltunk be az erdőbe.

- Mesélj! Hogy vagy már? - kérdeztem lelkesen.

- Remekül. Majd kicsattanok. - ugrott fel egy kidőlt fatörzsre.

Furcsálva néztem ahogy úgy ugrál a fák között mint valami akrobata de most ez a tény se tudott annyira nagyon foglalkoztatni. Mosolyogva néztem őt és láttam rajta,hogy valamit titkol.

- Ha van kedved találkozhatnánk majd valamikor. Viszont nekem mennem kell most. - nézett rá az órájára. - Randim van.

- Azta! Akkor majd hívj,hogy mi volt. - tartottam felé a tenyeremet mire belecsapott.

- Mindenképp Serena. - intett egyet és kisétált az erdőből.

A következő pillanatban hallottam,hogy a fák ágai megreccsennek így arra kaptam a fejem. A félelem azonnal elhatalmasodott rajtam amikor megláttam,hogy egy hatalmas fekete farkas felém közelít. Azonnal hátrálni kezdtem és neki ütköztem egy fának így már elfutni sem tudtam. 

A szemeimet szorosan összezártam de amikor megéreztem,hogy közvetlen előttem áll az a teremtmény minden bátorságomat összeszedve kinyitottam azokat.

Az állat szemébe láthattam a saját tükörképemet és döbbenten néztem,hogy a szemem színe barnáról acélkékre vált át.

A farkas a fejét lehajtva hátrálni kezdett és szépen lassan elindult vissza oda amerre jött.

A derekamon egy kezet éreztem meg minek hatására felsikítottam de amint megláttam az illetőt megnyugodtam.

- Gyere innen. - mondta Thomas és az erdőből kifelé kezdett húzni.

- Mi volt ez? - kérdeztem ijedten.

- Nekem egy farkasnak tűnt. - fordult hátra de továbbra is haladt előre.

- Hát őszintén nekem is. - mordultam rá.
- Biztos erre tévedt az erdőben. Előfordul. - állt meg előttem már az udvarunkon.
Úgy döntöttem nem mondom el neki a teljes történetet. Ki hinne nekem ha elő állnék azzal,hogy a szemem színe egyik pillanatról a másikra megváltozott és a farkas erre meghátrált előlem? Senki. Ha nekem mondanák ugyanezt én sem hinnék az illetőnek.
- Végre láttam Clariet és beszéltem is vele. - ültem le a pokrócra Thomas mellé.
- Claire? Eljött hozzád? - érdeklődött Thomas.
- Tulajdonképpen nem eljött hanem behívott az erdőbe. - feleltem.
- Akkor azért voltál ott. - nevetett fel halkan. - Bár nem kellene meglepődnöm hiszen mindig ott futunk össze.
- Szeretem a természetet. - bólogattam mosolyogva. - Sűrűn vagyok az erdőben.
- Ezt az infót elraktározom és ha találkozni akarok veled mindig ott kereslek először. - kacsintott rám.
Thomas mellett teljesen megváltozom. Úgy érzem magam vele mintha semmitől sem kellene félnem mert ő ott van és megvéd mindentől. Magabiztosabb leszek és sokkal bátrabb is. A szívem szinte ezerrel ver amikor csak meghallom a hangját és valamiféle kis pillangok a gyomromban fürge táncot járnak. Nem tudhatja meg,hogy odáig vagyok érte. Félek a visszautasítástól.
- Serena! - hallottam meg apa hangját.
- Apa! - keltem fel a helyemről és Thomas is pontosan ugyanígy cselekedett.
Körülnéztem de apát nem lehetett látni sehol így szembe fordultam Thomassal.
- Jobb ha apa nem talál itt. Nem igazán szereti ha fiúk vannak a közelemben. - suttogtam ijedten a fiúnak.
- Ez azt hiszem természetes. - simogatta meg a karomat. - Majd találkozunk még. - kacsintott és az erdő felé vette az irányt.
Mosolyogva néztem utánna majd beszaladtam a házba ahol apával találtam szembe magam. Gyanúsan mért végig majd egy puszit nyomott a hajamba.
- Merre jártál? - érdeklődött.
- Az udvaron voltam. - villantottam rá egy amolyan "miért érdekel" vigyort.
- Akkor nem császkáltál az erdőben? - vonta fel fél szemöldökét. Utálom ha ezt csinálja.
- Egyáltalán nem. - vágtam rá kapásból. - Egyedül üldögéltem a könyvemmel és olvastam.
Csalódottan nézett rám amit nem teljesen értettem majd egy bólintás kíséretében a konyhába távozott.
Fájó szívvel értelmeztem a dolgokat és nem tudtam eldönteni,hogy miért érdemeltem ki ezt a nézést.
Az lehetetlen,hogy Thomast látta volna ugyanis nem lehet a nappaliból az udvarra kilátni.
Szólni akartam neki de nem jött ki hang a torkomon. Lehet,hogy jobb lesz ha most inkább nem háborgatom és bemegyek a szobámba.
Mi rosszat tettem?

4.fejezet

Thomas Silverman

Gombóccal a torkomban jöttem el Serena házától miután hazakísértem. Félek,hogy megkeresi Clariet és elárulja neki mit is hallott pontosan. Ezt miből gondolom?

Én biztos vagyok benne,hogy így cselekednék. Még akkor is ha tudom mekkora felelőtlenség . Serena pedig alapból is egy igazán kíváncsi személyiség amit ő maga árult el nekem de én is pontosan látom rajta.

- Claire! - szólitom meg a lányt aki az erdő felé veszi az irányt.

- Thomas! - szólít a nevemen flegmán.

- Először is nagyon gyorsan változtass hangnemet. Másodszor pedig örülök,hogy tartod magad a megállapodáshoz és nem keresed Serenát. - folytatom.

- Nem miattad teszem hanem miatta. De tudod mit? Úgy érzem tökéletesen ura vagyok a másik énemnek és nem sokáig fogom a kis színjátékodat űzni. - lök félre az útból.

Dühösen fújok egyet majd az unokatestvérem után iramodok és amilyen erősen csak tudom megfogom a karját és szembe fordítom magammal. Felszisszen a hirtelen jött érzésre de mereven állja tekintetemet.

- Bántani fogod. - sziszegtem.

- Andrewet sem bántottam. - felelte.

- De ő tud mindenről! - vágtam rá. - Serena védtelen.

- Attól még ha akartam volna ugyanúgy tudtam volna bántani. Amióta csak átváltoztam azon az éjszakán tökéletesen érzem az emberek érzelmeit. Te pedig le sem tagadhatnád,hogy nem közömbös számodra Serena.

Szavai hallatára a szorításom enyhült így könnyen kitudott szabadulni a kezeim közül és már el is tűnt az erdő fái között. Annyiban igaza van,hogy a farkasok megérzik mások érzelmeit de még magamnak sem vallottam be azt amit ő most a szemembe mondott.

Valóban igaza volt. Serena nem csak egy egyszerű lányt jelentett nekem a fenekestül felfordult életemben hanem teljesen mást. Nem tudhatja meg,hogy tetszik nekem.

Gondolatmenetemből a mobilom rezgése szakított ki így gyorsan előkaptam és felvettem.

- Tudunk találkozni? - üdvözölt Andrew.

- Neked is szia haver. - röhögtem fel. - Persze. Mikor,hol?

- Nálam úgy amikor ideérsz. - vágta rá gondolkodás nélkül.

- Akkor indulok. - nyomtam ki egy laza mozdulattal.

Viszonylag hamar odaértem a legjobb barátom háza elé aki már kint várt a kapuban.

Valami igazán fontos lehet ha képes kijönni elém. Nem szokása.

Andrew a kezét nyújtotta üdvözlés képpen amit én el is fogadtam és beinvitált a házba.

A szobájába beérve becsukta az ajtót és felém fordult.

- Baj van? - tártam szét a karomat.

- Tudod,hogy ma találkoztam Clairevel. - mondta mire bólintottam. - Az a helyzet,hogy megcsókolt amikor elbúcsúztunk egymástól. 

- Mióta érdekelnek engem Claire ügyei? Gratulálok neked és tényleg engem nem zavar. - nyugtattam meg.

- Nem az a baj itt Thomas. Hanem,hogy rettentően megváltozott. - folytatta idegesen. 

- Nem is ismerted...na várj. Ti mióta találkozgattok? - esett le a dolog.

- Úgy két hónapja de nem ez a lényeg. - hárította a dolgot. 

- Erre annyit tudok mondani neked,hogy az átváltozás mindenkit megváltoztat valamilyen szinten. Én csak attól félek,hogy valakiben kárt tesz és az a valaki történetesen Serena. - osztottam meg vele aggodalmaimat.

- Kétlem. Hallottad volna,hogy beszélt róla amiután elmentünk a fagyizóba. Rettentően szereti őt pontosan ugyanúgy mint ha a testvére lenne. 

- Ő még nem tud uralkodni magán.

- De hidd el,hogy tud. Ismertelek amikor te változtál át elsőként és nagyon nem ilyen voltál Thomas.

- Akkor milyen?

- Sokkal vadabb. Claire megmaradt szelídnek de mégis magabiztos. 

Andrewnek lehet,hogy igaza van. Bíznom kellene az unokatestvérembe még akkor is ha nem igazán vagyunk jóba. Talán ennek az az oka,hogy hamarabb változtam át és ő irigy volt.

14 éves voltam amikor először átalakultam farkassá. Emlékszem rettenetesen megvoltam ijedve és nem tudtam mi történik. Ezt az időszakot anyával sikerült átvészelnem és megtanította uralnom az erőmet,hogy akkor változzak át amikor csak én akarok és ne akkor amikor a bennem rejtőző farkas ki akar törni a fogságból. 

- Ha már átjöttél,nem nézünk meg valami filmet? - kérdezte Andrew.

- Benne vagyok. - mosolyogtam rá és leültem az ágyára.

3.fejezet

Serena Ford

Hat nap.

Ennyi idő telt el amióta Thomas itt járt nálam és Claire megbetegedett.

Ezalatt az idő alatt egyszer találkoztam Thomassal amikor is összefutottunk a parkban és leült mellém beszélgetni. Ez természetesen engem egy cseppet sem zavart sőt még örültem is,hogy nem kell egyedül unatkoznom.

Claire pedig azóta a bizonyos nap óta nem is keresett engem. A hangüzeneteimre és a hívásaimra nem válaszol. Mintha egész egyszerűen csak levegőnek nézne. 

- Anya elmehetek itthonról? - mentem le a konyhába ahol az említett személy tartózkodott.

- Mégis hová? - kérdezte a munkájából fel sem nézve.

- Az erdőbe gondoltam kimenni igazából. - feleltem őszintén.

- Drágám te is jól tudod,hogy utálom mikor az erdőben mászkálsz. - sóhajtott fel drámaian.

- Tudom de csak sétálni akarok egy kicsit.

- Jó,oké. De nem sok időre engedlek el! - mutatott rám fenyegetően.

Sűrűn bólogatva hálálkodtam neki majd a cipőmet magamra kapva már otthon sem voltam.

A házunk és az erdő között nem nagy távolság van így hamar odaértem. Megkerestem a szokásos kidőlt fatörzset amire ülni szoktam és onnan hallgattam a madárcsicsergést.

A telefonomra reménykedve pillantottam rá hátha jött valami életjel Clairetől de semmi.

- Hát te? - ütötte meg a fülemet egy Thomas nevű személy hangja.

- Ezt én is kérdezhetném. - mosolyogtam rá.

- Jöttem kémkedni. - vigyorgott rám.

- Na és kik után? - érdeklődtem.

- Claire és a legjobb haverom Andrew itt találkoznak az erdőben. - magyarázta meg a dolgokat.

- Azt mondtad Claire?

- Igen. Mi ebben olyan furcsa?

- Nem válaszolt a hívásaimra és az üzeneteimre. - válaszoltam szomorúan.

Thomas arcán láttam ahogy a megkönnyebbülés apró szikrája suhan át de ezt hamar el is tüntette magáról ugyanis meghallottuk ahogy valaki lépked a lehullott leveleken és felénk közelít.

Biztos Claire és Andrew. De nem láthatnak minket itt.

Félve néztem fel Thomas arcára aki mintha csak a fejembe látott volna megfogta a kezemet és behúzott egy vastag fatörzs mögé.

- Figyelj,most fel kell másznunk. - mutogatott a fa tetejére.

- Micsoda? Soha az életben. - ráztam meg nemlegesen a fejem.

- Nincs más választásunk. Vagy különben lebukunk. - tette a homlokára a kezét mint aki szenved.

- Istenem Thomas! De ha meghalok,leesek és eltöröm valamimet az a te bűnöd lesz. - mondtam neki mérgesen.

Hátat fordítottam neki és jobban szemügyre vettem a fát. Volt neki pár olyan vastag ága ami megbírta a súlyunkat és a kapaszkodásra is kiváló támasztékot nyújtott. Megragadtam az egyik ágat és felhúztam magam rajta és így tovább.

A közepénél megálltam és vártam Thomast aki nem is olyan sokára már boldogított is a társaságával.

- Egyetlen egy pasi miatt sem másztam még meg egy fát sem! - szólaltam meg kis idő után.

Erre a kijelentésemre egy széles mosolyra húzodott a szája de a következő pillanatban a talajt kezdte pásztázni ahol is megjelent Claire és Andrew.

Látszólag nagyon jól érezték magukat és az egész erdő az ő nevetésüktől zengett.

- Na és neked van legjobb barátod? - tette fel a következő kérdését Andrew.

- Igen,volt. De majdnem megöltem.

- Thomas elmesélte nekem a dolgokat. Erről nem te tehetsz. Ne taszítsd el magadtól azt a lányt.

Micsoda?

Claire majdnem megölt engem? Mégis mikor? Én nem emlékszem ilyesmire,hogy valami késsel nekem támadt volna vagy majdnem elütött volna autóval. Nem értem én ezt az egészet.

- Én csak féltem őt ettől az egésztől,érted? - nézett Claire vérben forgó szemekkel a fiúra.

A beszélgetést olyan figyelmesen hallgattam,hogy észre sem vettem ahogy dőlök előre.

Hirtelen egy kezet éreztem meg a derekamon ami visszarántott a fára úgy,hogy a mellkasának dőltem.

- Ennyire azért nem érdekes. - suttogta Thomas kínosan.

- Ez nem érdekes? - lepődtem meg. - Engedj közelebb én nem látok jól.

- Ha most elengednélek a földön kötnél ki és még én lennék a hibás a halálodért amiért azt mondtam,hogy másszunk fel erre a fára.

Halkan felkuncogtam az észjárásán majd inkább csendben maradtam és meghúzódtam a fán.

Folyamatosan azon kattogott az agyam amit a legjobb barátnőm mondott rólam. Majdnem megölt.

Nem emlékszem semmi ilyesmire. Vagy lehet az is már,hogy az én emlékezetem hagy ki dolgokat.

Annyi biztos,hogy ezt meg kell beszélnünk és ez nem maradhat így tovább.

Iskolás korunk óta vagyunk legjobb barátok és ő ezt most ilyen könnyen elengedné csak mert "majdnem megölt". Erre azért csak emlékeznék..

- Mit jelent az,hogy majdnem megölt? - néztem Thomasra amiután a gerlicepár elment.

- Én..én nem tudom. - dadogott idegesen és segített lejönni a fáról. - Biztos a vírusra gondolt mert fertőző volt. Tudod,hogy van ez. Claire mindent túl dramatizál.

- Igazad lehet. - sóhajtottam fel és a hajamba túrtam.

- Viszont arra megkérhetlek,hogy ne találkozz vele? - kérdezte.

- Nem. - válaszoltam. - Claire a legjobb barátnőm Thomas. 

- Kérlek. - lépett közelebb. 

- Magyarázd el miért. - léptem én is közelebb hozzá.

- Mert féltelek.

Ennyit súgott a fülembe ettől pedig kirázott a hideg. Mitől félt engem Thomas? A legjobb barátnőmtől? Mi történt vele ezalatt a 6 nap alatt amíg nem találkoztunk. 

Hiába...a kíváncsiság mindig győzedelmeskedik. Ha Claire nem keres meg engem majd megkeresem én őt. Nem hagyom,hogy a legjobb barátnőm csak így ellökjön magától egy félreétett incidens miatt...abba belehalnék. Hiszen nekem ő a meg nem született nővérem.