1.fejezet

Serena Ford 

Az ablakon kipillantva szomorúan tudatosítottam magamban,hogy az idő mára sem változott meg és pont ugyanolyan borult mint tegnap. Vagy mint tegnapelőtt. Vagy mint mindig..

Quillayuteben ami azt jelenti ez a természetes. A folyamatos borult idő és az eső.

Quillayute egy csendes kisváros Forks mellett Washington államban. Születésem óta élek ezen a helyen a szüleimmel. Eleinte nem szerettem itt élni mert a házunk mögött lévő erdő félelmetesnek bizonyult számomra gyerek fejjel. Ebbe belegondolni nagyon furcsa mivel mostanság szeretem a szabadidőmet az erdő sűrű fái között tölteni. Megnyugtató.

- Serena! - kopogtatott be anya a szobámba. - Mi apáddal indulunk.

- Rendben van. De holnap ugye jöttök? - kérdeztem tőle ahogy belépett.

- Mindig jövünk. - mosolyodott el.

- Mikor árulod el nekem,hogy hova mentek? - tettem fel következő kérdésemet.

- Ezt megbeszéltük. Ha készen állsz rá. - felelte.

- Igen,tudom. Hiszen mindig ezt mondod. - bólintottam.

- Clairet ha szeretnéd áthívhatod,hogy ne egyedül töltsd az éjszakát. - mondta.

Egy mosollyal az arcomon jeleztem számára,hogy megértettem a dolgot és már fel is kaptam a telefonomat az éjjeliszekrényről. A szememmel követtem ahogy anya kilép a szobából és már indítottam is a hívást a legjobb barátnőmnek.

- Elmentek a szüleid? - szólt bele a telefonba köszönés nélkül.

- Még éppen nem de olyan 5 perc és már itt sincsenek. Átjössz? - érdeklődtem.

- Persze hiszen nem engedhetem,hogy egyedül töltsd abban a nagy házban az éjszakát. - dramatizált.

- Értelek. - nevettem fel. - Akkor várlak.

Egy gyors köszönés után ki is nyomtam a telefont és figyeltem a kocsinkat ahogy kitolat a garázsból.

A gyomrom pedig összeszorult mikor az autó elindult ezzel elhagyva a házunkat. Annyira kíváncsi vagyok,hogy ilyenkor hová mennek. Minden hónapban.

Gondolatmenetemből a csengő hangja szakított ki így kénytelen voltam levánszorogni a bejárati ajtóhoz.
- Itt is vagyok. - ugrott a nyakamba Claire.
- Claire jó hamar ideértél. - öleltem vissza.
- Tudod már úton voltam amikor hívtál. - villantott rám egy hatalmas mosolyt.
- Végülis kiszámítható,hogy mikor mennek el a szüleim. - sóhajtottam és elindultunk a nappaliba.
- Legalább lazulunk. - intett le.
Hát igen,Claire nem tartozott az idegeskedő emberek közé. Én annál inkább. Ő mindig lazábban tudja kezelni a dolgokat és ezt nagyon tisztelem benne. Ha valami kínom-bajom van Claire az a személy aki meg tud nyugtatni. Valahogy ő mindenre tud megoldást.
- Ha befejezted a bambulást akkor elmehetnénk valamerre. - szólalt meg kis idő múlva Claire.
- Befejeztem.
- Elmegyünk sétálni? - kérdezte.
- De hát mindjárt leszakad az ég. - feleltem furán.
- Kérlek,nyár van. Ha megázunk se fázunk meg. - röhögött fel hangosan.
- Milyen igazad van. - értettem egyet. - Na és hova lenne az út irány?
- Az erdőbe. - jelentette ki.
A szó hallatán egy nagyot nyeltem ugyanis a szüleim mindig megkértek,hogy legalább akkor kerüljem el az erdőt amikor ők nincsenek itthon. Most pedig mégis arra készülök,hogy megszegjem ezt a szabályt. Egyben tartottam ezt izgalmasnak és egyben félelmetesnek.
Claire kiskutya szemekkel nézett rám és úgy várta válaszom. Egy pillanatra elhúztam a számat majd egy apró fejmozdulattal tudattam vele beleegyezésemet ő pedig mintha csak erre várt volna felpattant és húzni kezdett. Belegondolva..csak erre várt.

Az erdőbe kiérve láttam,hogy Claire eléggé furán viselkedik. Teljesen sápadt volt és izzadtság cseppek folytak le a homlokán.
- Jól vagy? - kérdeztem.
- Nem tudom. Vagyis igen. - fújta ki a levegőt amit eddig bent tartott.
- Nem kellene haza menned? - tettem a kezem a homlokára ami kissé hideg volt.
- Bizony haza kell mennie. - szólalt meg valaki a hátam mögül.
Ijedten fordultam hátra és szembe találtam magam egy magas fiúval. Barna haja tökéletesen volt beállítva és barna szemeivel komolyan méregette a mellettem álló lányt.
- Thomas ne szólj bele. - csattant fel Claire.
- Ti ismeritek egymást? - kapkodtam a tekintetemet kettőjük között.
- Claire az unokatestvérem. - adott választ a kérdésemre Thomas. - Claire indulj haza mert ezt már régen megbeszéltük,hogy...
Claire vicsorogva nézett Thomasra aki csak legyintett egyet majd karon ragadta és elkezdte kihúzni az erdőből.
- Te is menj haza. Nem való neked az erdő. - vetette oda hanyagul.
Még egy pillanatra hátra fordult majd végleg eltűnt a szemeim elől a legjobb barátnőmmel együtt.
Mégis mi volt ez az egész? Mit is beszéltek meg? Miért nem való nekem az erdő?
Ki volt ez a srác?