3.fejezet

Serena Ford

Hat nap.

Ennyi idő telt el amióta Thomas itt járt nálam és Claire megbetegedett.

Ezalatt az idő alatt egyszer találkoztam Thomassal amikor is összefutottunk a parkban és leült mellém beszélgetni. Ez természetesen engem egy cseppet sem zavart sőt még örültem is,hogy nem kell egyedül unatkoznom.

Claire pedig azóta a bizonyos nap óta nem is keresett engem. A hangüzeneteimre és a hívásaimra nem válaszol. Mintha egész egyszerűen csak levegőnek nézne. 

- Anya elmehetek itthonról? - mentem le a konyhába ahol az említett személy tartózkodott.

- Mégis hová? - kérdezte a munkájából fel sem nézve.

- Az erdőbe gondoltam kimenni igazából. - feleltem őszintén.

- Drágám te is jól tudod,hogy utálom mikor az erdőben mászkálsz. - sóhajtott fel drámaian.

- Tudom de csak sétálni akarok egy kicsit.

- Jó,oké. De nem sok időre engedlek el! - mutatott rám fenyegetően.

Sűrűn bólogatva hálálkodtam neki majd a cipőmet magamra kapva már otthon sem voltam.

A házunk és az erdő között nem nagy távolság van így hamar odaértem. Megkerestem a szokásos kidőlt fatörzset amire ülni szoktam és onnan hallgattam a madárcsicsergést.

A telefonomra reménykedve pillantottam rá hátha jött valami életjel Clairetől de semmi.

- Hát te? - ütötte meg a fülemet egy Thomas nevű személy hangja.

- Ezt én is kérdezhetném. - mosolyogtam rá.

- Jöttem kémkedni. - vigyorgott rám.

- Na és kik után? - érdeklődtem.

- Claire és a legjobb haverom Andrew itt találkoznak az erdőben. - magyarázta meg a dolgokat.

- Azt mondtad Claire?

- Igen. Mi ebben olyan furcsa?

- Nem válaszolt a hívásaimra és az üzeneteimre. - válaszoltam szomorúan.

Thomas arcán láttam ahogy a megkönnyebbülés apró szikrája suhan át de ezt hamar el is tüntette magáról ugyanis meghallottuk ahogy valaki lépked a lehullott leveleken és felénk közelít.

Biztos Claire és Andrew. De nem láthatnak minket itt.

Félve néztem fel Thomas arcára aki mintha csak a fejembe látott volna megfogta a kezemet és behúzott egy vastag fatörzs mögé.

- Figyelj,most fel kell másznunk. - mutogatott a fa tetejére.

- Micsoda? Soha az életben. - ráztam meg nemlegesen a fejem.

- Nincs más választásunk. Vagy különben lebukunk. - tette a homlokára a kezét mint aki szenved.

- Istenem Thomas! De ha meghalok,leesek és eltöröm valamimet az a te bűnöd lesz. - mondtam neki mérgesen.

Hátat fordítottam neki és jobban szemügyre vettem a fát. Volt neki pár olyan vastag ága ami megbírta a súlyunkat és a kapaszkodásra is kiváló támasztékot nyújtott. Megragadtam az egyik ágat és felhúztam magam rajta és így tovább.

A közepénél megálltam és vártam Thomast aki nem is olyan sokára már boldogított is a társaságával.

- Egyetlen egy pasi miatt sem másztam még meg egy fát sem! - szólaltam meg kis idő után.

Erre a kijelentésemre egy széles mosolyra húzodott a szája de a következő pillanatban a talajt kezdte pásztázni ahol is megjelent Claire és Andrew.

Látszólag nagyon jól érezték magukat és az egész erdő az ő nevetésüktől zengett.

- Na és neked van legjobb barátod? - tette fel a következő kérdését Andrew.

- Igen,volt. De majdnem megöltem.

- Thomas elmesélte nekem a dolgokat. Erről nem te tehetsz. Ne taszítsd el magadtól azt a lányt.

Micsoda?

Claire majdnem megölt engem? Mégis mikor? Én nem emlékszem ilyesmire,hogy valami késsel nekem támadt volna vagy majdnem elütött volna autóval. Nem értem én ezt az egészet.

- Én csak féltem őt ettől az egésztől,érted? - nézett Claire vérben forgó szemekkel a fiúra.

A beszélgetést olyan figyelmesen hallgattam,hogy észre sem vettem ahogy dőlök előre.

Hirtelen egy kezet éreztem meg a derekamon ami visszarántott a fára úgy,hogy a mellkasának dőltem.

- Ennyire azért nem érdekes. - suttogta Thomas kínosan.

- Ez nem érdekes? - lepődtem meg. - Engedj közelebb én nem látok jól.

- Ha most elengednélek a földön kötnél ki és még én lennék a hibás a halálodért amiért azt mondtam,hogy másszunk fel erre a fára.

Halkan felkuncogtam az észjárásán majd inkább csendben maradtam és meghúzódtam a fán.

Folyamatosan azon kattogott az agyam amit a legjobb barátnőm mondott rólam. Majdnem megölt.

Nem emlékszem semmi ilyesmire. Vagy lehet az is már,hogy az én emlékezetem hagy ki dolgokat.

Annyi biztos,hogy ezt meg kell beszélnünk és ez nem maradhat így tovább.

Iskolás korunk óta vagyunk legjobb barátok és ő ezt most ilyen könnyen elengedné csak mert "majdnem megölt". Erre azért csak emlékeznék..

- Mit jelent az,hogy majdnem megölt? - néztem Thomasra amiután a gerlicepár elment.

- Én..én nem tudom. - dadogott idegesen és segített lejönni a fáról. - Biztos a vírusra gondolt mert fertőző volt. Tudod,hogy van ez. Claire mindent túl dramatizál.

- Igazad lehet. - sóhajtottam fel és a hajamba túrtam.

- Viszont arra megkérhetlek,hogy ne találkozz vele? - kérdezte.

- Nem. - válaszoltam. - Claire a legjobb barátnőm Thomas. 

- Kérlek. - lépett közelebb. 

- Magyarázd el miért. - léptem én is közelebb hozzá.

- Mert féltelek.

Ennyit súgott a fülembe ettől pedig kirázott a hideg. Mitől félt engem Thomas? A legjobb barátnőmtől? Mi történt vele ezalatt a 6 nap alatt amíg nem találkoztunk. 

Hiába...a kíváncsiság mindig győzedelmeskedik. Ha Claire nem keres meg engem majd megkeresem én őt. Nem hagyom,hogy a legjobb barátnőm csak így ellökjön magától egy félreétett incidens miatt...abba belehalnék. Hiszen nekem ő a meg nem született nővérem.