5.fejezet

Serena Ford

Ritka alkalmak egyike amikor Quillayute városában a borult felhőtakarók alól kibújik a napsugár.

Ez pont egy ilyen ritka alkalom volt. Kellemes érzés volt erre ébredni és nem arra,hogy az eső zuhog ezzel elárasztva mindent. 
A fürdőszobába emberi külsőt varázsoltam magamra és már mentem is a konyhába ahol szokás szerint nem tartózkodott senki. Ez az egy dolog nem változott a mai napon. Anyáék dolgoznak.

Mivel az idő szép úgy gondoltam ideje kimenni az udvarra és élvezni ezt a pillanatot. 

A kedvenc könyvemet a kezembe fogva indultam el és egy pókrocot a földre terítve leültem a fűbe.

Szinte alig tudtam elkezdeni olvasni amikor éreztem,hogy valaki figyel. A könyvemet letéve körbe néztem és megpillantottam a legjobb barátnőmet aki az erdő széléről integet nekem.

Mosolyogva felpattantam és amilyen gyorsan csak tudtam odarohantam hozzá. Őt elérve pedig azonnal a nyakába borultam.

- Jézusom Claire! - nevettem fel. - Rettenetesen hiányoztál.

- Te is csajszi. - ölelt vissza azonnal és így hátráltunk be az erdőbe.

- Mesélj! Hogy vagy már? - kérdeztem lelkesen.

- Remekül. Majd kicsattanok. - ugrott fel egy kidőlt fatörzsre.

Furcsálva néztem ahogy úgy ugrál a fák között mint valami akrobata de most ez a tény se tudott annyira nagyon foglalkoztatni. Mosolyogva néztem őt és láttam rajta,hogy valamit titkol.

- Ha van kedved találkozhatnánk majd valamikor. Viszont nekem mennem kell most. - nézett rá az órájára. - Randim van.

- Azta! Akkor majd hívj,hogy mi volt. - tartottam felé a tenyeremet mire belecsapott.

- Mindenképp Serena. - intett egyet és kisétált az erdőből.

A következő pillanatban hallottam,hogy a fák ágai megreccsennek így arra kaptam a fejem. A félelem azonnal elhatalmasodott rajtam amikor megláttam,hogy egy hatalmas fekete farkas felém közelít. Azonnal hátrálni kezdtem és neki ütköztem egy fának így már elfutni sem tudtam. 

A szemeimet szorosan összezártam de amikor megéreztem,hogy közvetlen előttem áll az a teremtmény minden bátorságomat összeszedve kinyitottam azokat.

Az állat szemébe láthattam a saját tükörképemet és döbbenten néztem,hogy a szemem színe barnáról acélkékre vált át.

A farkas a fejét lehajtva hátrálni kezdett és szépen lassan elindult vissza oda amerre jött.

A derekamon egy kezet éreztem meg minek hatására felsikítottam de amint megláttam az illetőt megnyugodtam.

- Gyere innen. - mondta Thomas és az erdőből kifelé kezdett húzni.

- Mi volt ez? - kérdeztem ijedten.

- Nekem egy farkasnak tűnt. - fordult hátra de továbbra is haladt előre.

- Hát őszintén nekem is. - mordultam rá.
- Biztos erre tévedt az erdőben. Előfordul. - állt meg előttem már az udvarunkon.
Úgy döntöttem nem mondom el neki a teljes történetet. Ki hinne nekem ha elő állnék azzal,hogy a szemem színe egyik pillanatról a másikra megváltozott és a farkas erre meghátrált előlem? Senki. Ha nekem mondanák ugyanezt én sem hinnék az illetőnek.
- Végre láttam Clariet és beszéltem is vele. - ültem le a pokrócra Thomas mellé.
- Claire? Eljött hozzád? - érdeklődött Thomas.
- Tulajdonképpen nem eljött hanem behívott az erdőbe. - feleltem.
- Akkor azért voltál ott. - nevetett fel halkan. - Bár nem kellene meglepődnöm hiszen mindig ott futunk össze.
- Szeretem a természetet. - bólogattam mosolyogva. - Sűrűn vagyok az erdőben.
- Ezt az infót elraktározom és ha találkozni akarok veled mindig ott kereslek először. - kacsintott rám.
Thomas mellett teljesen megváltozom. Úgy érzem magam vele mintha semmitől sem kellene félnem mert ő ott van és megvéd mindentől. Magabiztosabb leszek és sokkal bátrabb is. A szívem szinte ezerrel ver amikor csak meghallom a hangját és valamiféle kis pillangok a gyomromban fürge táncot járnak. Nem tudhatja meg,hogy odáig vagyok érte. Félek a visszautasítástól.
- Serena! - hallottam meg apa hangját.
- Apa! - keltem fel a helyemről és Thomas is pontosan ugyanígy cselekedett.
Körülnéztem de apát nem lehetett látni sehol így szembe fordultam Thomassal.
- Jobb ha apa nem talál itt. Nem igazán szereti ha fiúk vannak a közelemben. - suttogtam ijedten a fiúnak.
- Ez azt hiszem természetes. - simogatta meg a karomat. - Majd találkozunk még. - kacsintott és az erdő felé vette az irányt.
Mosolyogva néztem utánna majd beszaladtam a házba ahol apával találtam szembe magam. Gyanúsan mért végig majd egy puszit nyomott a hajamba.
- Merre jártál? - érdeklődött.
- Az udvaron voltam. - villantottam rá egy amolyan "miért érdekel" vigyort.
- Akkor nem császkáltál az erdőben? - vonta fel fél szemöldökét. Utálom ha ezt csinálja.
- Egyáltalán nem. - vágtam rá kapásból. - Egyedül üldögéltem a könyvemmel és olvastam.
Csalódottan nézett rám amit nem teljesen értettem majd egy bólintás kíséretében a konyhába távozott.
Fájó szívvel értelmeztem a dolgokat és nem tudtam eldönteni,hogy miért érdemeltem ki ezt a nézést.
Az lehetetlen,hogy Thomast látta volna ugyanis nem lehet a nappaliból az udvarra kilátni.
Szólni akartam neki de nem jött ki hang a torkomon. Lehet,hogy jobb lesz ha most inkább nem háborgatom és bemegyek a szobámba.
Mi rosszat tettem?