2016. augusztus 4., csütörtök

2.fejezet

Thomas Silverman

Telihold.
A fajtánk legrosszabb napja. Ilyenkor elveszítjük a kontrollt önmagunk felett és olyan dolgokat csinálunk amit máskor soha nem tennénk meg.
A telihold azokra nézve a legveszélyesebb akik még soha nem változtak át azelőtt. Az úgynevezett újoncokra. Minél többször változik át valaki farkassá annál könnyebb minden egyes alkalom.
Valószínűleg most mindenkiben felmerül az a kérdés,hogy hogyan lehet valakiből vérfarkas.
Nos ennek több módja van. Van olyan aki örökli ezt a gént és így tud átváltozni. Az én családom például a született farkasok közé tartozik. De az is előfordulhat,hogy valakit telihold éjszakáján megharapnak és így kerül be ebbe a különös világba.
- Azt hittem több eszed van Claire. - mondta Mrs.Turner a kapuban ahogy megérkeztünk.
Hálásan nézett rám miután segítettem még a nappaliba is bevinni az engedetlen lányt. Mérgesen pislogott ránk de ez nem igazán hatott meg.
A következő pillanatban pedig megjelent Mr.Turner és a lányához lépett akinek egy hatalmas pofont adott. Őszintén ez még nekem is fájt..
- Megmondtam,hogy nem mehetsz el sehová Claire. Erre neked mi az első dolgod? Az,hogy elszöksz itthonról! Ezzel pedig nem csak magadat de egy ártatlan ember életét is veszélybe sodortad! Mi lett volna ha Serena előtt változol át? Tudod mit inkább ne is válaszolj erre a kérdésre mert még belegondolni sem jó. - kiabált dühösen Mr.Turner.
- Na és mi van Thomassal? Ő bármelyik teliholdkor eljárhat otthonról? - kérdezte flegmán az unokatestvérem.
- Édes kislányom nem kell magadat összehasonlítanod Thomassal. Neki már rengeteg átváltozása volt az évek során míg neked ez lesz az első. - felelte kedvesebb hangon Mrs.Turner.
- Csak a telihold hatása beszél belőle. Pár óra és elmúlik. - keltem Claire védelmére.
- Hát azt nagyon remélem. - morgott folyamatosan Mr.Turner.
Pár szót még váltottam Mrs.Turnerékkel majd rövidesen elbúcsúztam azzal a kifogással,hogy elindulok haza a családomhoz mivel a telihold rám is hatással van. Természetesen nem így cselekedtem hanem egyenesen mint kiderült a neve Serena házukhoz vezetett az utam. Tudnom kellett,hogy mit tud.
Az ajtón háromszor kopogtam és szinte azonnal ki is tárult a bejárati ajtó előttem.
- Szia Serena. Én csak tudni akartam,hogy jól vagy-e. - kezdtem bele zavartan.
- Thomas,igen persze minden rendben van. - bólogatott hevesen.
- Claire elkapott valami vírust azért viselkedett olyan furán az erdőben.
- Az egész olyan érthetelen számomra. De nincs kedved inkább bejönni? - invitált be kedvesen.
Egy apró mosolyt varázsoltam magamra és úgy bólintottam neki. Elállt az útból így én minden akadály nélkül tudtam belépni a házukba ahol valami különös érzés uralkodott el rajtam.
- Egyik pillanatban még teljesen jól volt és nevetett. A másikban pedig már minden baja volt. Az az igazság,hogy a te felbukkanásodat sem értem teljes mértékben. Hogy,kerültél oda? - ült le a kanapéra.
- Ez egy ilyen betegség. Hamar ledönti az ember a lábáról. - füllentettem. - Én pedig az erdőben sétálgattam csak és meghallottam a hangotokat.
- Említettél valamit odakint,hogy valamit megbeszéltetek már Clairevel.
- Mondták már neked,hogy kicsit kíváncsi vagy? - nevettem fel.
- Te jöttél el hozzám. - mondta.
- Igazad van. De ez nem olyan dolog. - tártam szét a karomat.
- Simán azt is elég megmondanod,hogy nem tartozik rám. - mosolygott rám.
- Figyelj Serena ezt te mondtad nem pedig én. - kacsintottam rá.
A kijelentésemre még nagyobb mosoly keletkezett az arcán és halkan felkuncogott. A nevetése felér az angyalok énekével olyan édes.
Micsoda? Thomas térj már észhez ez a lány az unokatestvéred legjobb barátnője! Megbolondít a telihold vagy mi?!
- Egyébként Serena Ford vagyok. Még nem is mutatkoztunk be egymásnak. - nyújtotta felém apró kezét.
- Thomas Silverman. - ráztam vele kezet óvatosan.
- Claire még sosem mesélt rólad.
- Én viszont már hallottam rólad. - villantottam rá egy nagy mosolyt.
- Jó dolgokat? - érdeklődött.
- Csupa jó dolgokat. - válaszoltam. - Nekem most ideje lenne indulnom. Remélem összefutunk még valahol. - pattantam fel a helyemről.

- Biztos vagyok benne,hogy találkozunk még.

Serena egészen az ajtóig kikísért majd amikor elköszöntünk én azonnal az erdő felé vettem az irányt és mint valami vadállat berohantam.
Négykézlábra ereszkedtem és hagytam,hogy a másik énem előtörjön belőlem.



2016. augusztus 2., kedd

1.fejezet

Serena Ford 


Az ablakon kipillantva szomorúan tudatosítottam magamban,hogy az idő mára sem változott meg és pont ugyanolyan borult mint tegnap. Vagy mint tegnapelőtt. Vagy mint mindig..
Quillayuteben ami azt jelenti ez a természetes. A folyamatos borult idő és az eső.
Quillayute egy csendes kisváros Forks mellett Washington államban. Születésem óta élek ezen a helyen a szüleimmel. Eleinte nem szerettem itt élni mert a házunk mögött lévő erdő félelmetesnek bizonyult számomra gyerek fejjel. Ebbe belegondolni nagyon furcsa mivel mostanság szeretem a szabadidőmet az erdő sűrű fái között tölteni. Megnyugtató.
- Serena! - kopogtatott be anya a szobámba. - Mi apáddal indulunk.
- Rendben van. De holnap ugye jöttök? - kérdeztem tőle ahogy belépett.
- Mindig jövünk. - mosolyodott el.
- Mikor árulod el nekem,hogy hova mentek? - tettem fel következő kérdésemet.
- Ezt megbeszéltük. Ha készen állsz rá. - felelte.
- Igen,tudom. Hiszen mindig ezt mondod. - bólintottam.
- Clairet ha szeretnéd áthívhatod,hogy ne egyedül töltsd az éjszakát. - mondta.
Egy mosollyal az arcomon jeleztem számára,hogy megértettem a dolgot és már fel is kaptam a telefonomat az éjjeliszekrényről. A szememmel követtem ahogy anya kilép a szobából és már indítottam is a hívást a legjobb barátnőmnek.
- Elmentek a szüleid? - szólt bele a telefonba köszönés nélkül.
- Még éppen nem de olyan 5 perc és már itt sincsenek. Átjössz? - érdeklődtem.
- Persze hiszen nem engedhetem,hogy egyedül töltsd abban a nagy házban az éjszakát. - dramatizált.
- Értelek. - nevettem fel. - Akkor várlak.
Egy gyors köszönés után ki is nyomtam a telefont és figyeltem a kocsinkat ahogy kitolat a garázsból.
A gyomrom pedig összeszorult mikor az autó elindult ezzel elhagyva a házunkat. Annyira kíváncsi vagyok,hogy ilyenkor hová mennek. Minden hónapban.
Gondolatmenetemből a csengő hangja szakított ki így kénytelen voltam levánszorogni a bejárati ajtóhoz.
- Itt is vagyok. - ugrott a nyakamba Claire.
- Claire jó hamar ideértél. - öleltem vissza.
- Tudod már úton voltam amikor hívtál. - villantott rám egy hatalmas mosolyt.
- Végülis kiszámítható,hogy mikor mennek el a szüleim. - sóhajtottam és elindultunk a nappaliba.
- Legalább lazulunk. - intett le.
Hát igen,Claire nem tartozott az idegeskedő emberek közé. Én annál inkább. Ő mindig lazábban tudja kezelni a dolgokat és ezt nagyon tisztelem benne. Ha valami kínom-bajom van Claire az a személy aki meg tud nyugtatni. Valahogy ő mindenre tud megoldást.
- Ha befejezted a bambulást akkor elmehetnénk valamerre. - szólalt meg kis idő múlva Claire.
- Befejeztem.
- Elmegyünk sétálni? - kérdezte.
- De hát mindjárt leszakad az ég. - feleltem furán.
- Kérlek,nyár van. Ha megázunk se fázunk meg. - röhögött fel hangosan.
- Milyen igazad van. - értettem egyet. - Na és hova lenne az út irány?
- Az erdőbe. - jelentette ki.
A szó hallatán egy nagyot nyeltem ugyanis a szüleim mindig megkértek,hogy legalább akkor kerüljem el az erdőt amikor ők nincsenek itthon. Most pedig mégis arra készülök,hogy megszegjem ezt a szabályt. Egyben tartottam ezt izgalmasnak és egyben félelmetesnek.
Claire kiskutya szemekkel nézett rám és úgy várta válaszom. Egy pillanatra elhúztam a számat majd egy apró fejmozdulattal tudattam vele beleegyezésemet ő pedig mintha csak erre várt volna felpattant és húzni kezdett. Belegondolva..csak erre várt.

Az erdőbe kiérve láttam,hogy Claire eléggé furán viselkedik. Teljesen sápadt volt és izzadtság cseppek folytak le a homlokán.
- Jól vagy? - kérdeztem.
- Nem tudom. Vagyis igen. - fújta ki a levegőt amit eddig bent tartott.
- Nem kellene haza menned? - tettem a kezem a homlokára ami kissé hideg volt.
- Bizony haza kell mennie. - szólalt meg valaki a hátam mögül.
Ijedten fordultam hátra és szembe találtam magam egy magas fiúval. Barna haja tökéletesen volt beállítva és barna szemeivel komolyan méregette a mellettem álló lányt.
- Thomas ne szólj bele. - csattant fel Claire.
- Ti ismeritek egymást? - kapkodtam a tekintetemet kettőjük között.
- Claire az unokatestvérem. - adott választ a kérdésemre Thomas. - Claire indulj haza mert ezt már régen megbeszéltük,hogy...
Claire vicsorogva nézett Thomasra aki csak legyintett egyet majd karon ragadta és elkezdte kihúzni az erdőből.
- Te is menj haza. Nem való neked az erdő. - vetette oda hanyagul.
Még egy pillanatra hátra fordult majd végleg eltűnt a szemeim elől a legjobb barátnőmmel együtt.
Mégis mi volt ez az egész? Mit is beszéltek meg? Miért nem való nekem az erdő?
Ki volt ez a srác?









2016. augusztus 1., hétfő

Prológus

Serena Ford

Tudjátok milyen érzés csalódni az egész világban?
Csalódni abban amiben eddig végig hittél. Csalódni azokban az emberekben akiktől eddig az igazságot vártad.
Tudjátok milyen érzés az amikor megtudjátok a szüleitekről,hogy nem is azok akiknek valójában hiszitek?
Most arra gondolhattok,hogy örökbe fogadtak engem. Bevallom őszintén,hogy az én fejemben is megfordult ez a gondolat. De nem fogadtak engem örökbe. Ízig-vérig az ő gyerekük vagyok.
Tudjátok milyen érzés az amikor rájöttök,hogy rossz emberbe szeretettek bele?
Ami azt illeti én megtapasztaltam ezeket az érzéseket. Nehéz ezt elmagyarázni,hogy milyen érzés is pontosan.
Mintha kitépnének egy kis darabot a lelketekből. Ez a darab pedig a hit.